Szeretnék megosztani veletek egy számomra nagyon kedves szimbolikát a fáról:
Az ember olyan, mint a fa!
A fa gyökeret ver a földben, azzal táplálkozik a földből. A fa gyökérzete a föld felett járóknak láthatatlan, de sokszor terjedelmesebb és nagyobb mint maga az egész fa. Ha elvágják a fa gyökerének egy részét, a fa akkor csak vegetálni fog, mert arra lesz csak elég a táplálék amit fel tud venni, hogy túléljen, de fejlődni, virágozni kevés lesz. Ha teljesen elvágják a fa gyökerét a fa kiszárad, meghal, elsorvad.
Pont ugyanúgy mint az ember. A gyökereink az őseink, akik ott vannak mögöttünk, habár mára már lehet, hogy láthatatlanok, de akkor is ott vannak. Az őseinktől áramlik felénk az élet energiája. Az egyik lábunk az anyánk, a másik lábunk az apánk gyökerei felé nyúlnak vissza. Ha „lefűrészeljük” az egyik „láb-gyökerünk” csak vegetálni fogunk tudni, de kibontakozni, pompázni a fényárban sohasem. Ha mind a kettőt elvágjuk, és ezáltal a teljes „táplálék- energia” felvételtől megfosztjuk magunkat, lelkileg kiégünk és megsemmisülünk. Az akinek nincs gyökere, az nem tud „lelki táplálékot” felvenni, nem lesz miből felépítse önmagát.
Az ember ilyenkor hamar csúszik abba a hibába, hogy pótoltatni akarja másokkal a hiányát, és nem ott rendezi a dolgot, ahol a gubanc keletkezett. Kivetíti másokra és ővelük kerül konfliktusba, habár ők az adott sérelmekről nem is tehetnek. Az ember leggyakrabban a párjától és a gyerekeitől hajlamos követelni azt, amit a szüleitől, őseitől nem kapott meg.
A Fa a földből nyert táplálékból építi fel a törzsét és szilárdítja meg Önmagát. A törzse az aki összeköti a gyökérzetet a lombkoronával és stabilan tartja a lombot, amely arra hivatott, hogy kivirágozzon, és megmutassa Önnön pompáját a világnak!
Az ember maga a fa törzse. Aki egy erős, stabil, az élet/időjárás viszontagságainak ellenálló tartó oszlop. A törzs tartja a koronát, ahogy mi tartjuk a gyermekeinket, unokáinkat. Ők és mi is, akkor fogunk tudni virágba borulni, kibontakozni, ha mi stabilan állunk a lábunkon, és jó gyökérzettel kapaszkodunk a talajba, hogy rajtunk keresztül áramolhasson az energia hozzájuk, a koronánkhoz.
Csak akkor fogunk tudni virágba borulni és kibontakozni, ha a gyökereinkkel rendben vannak a dolgok!