A mai modern média ahol csak lehet tolja bele az arcunkba, hogy milyen az ideális párkapcsolat. Ez valahol a tudat manipulálása is lehet, ha az emberben az az igény születik, hogy megfeleljen ennek az idilli képnek, vagy hogy megszerezze magának ezt a látszatot. Pár példa az idilli képekből: családi fotó, mosolygó, vidám arcok rohangáló, boldog gyerekek, teázgató-kávézó szerelemtől ittas párok, tökéletes családi ház, zöld gyep, patyolat tiszta ruhák, álomszép környezet amiben minden rendben van, romantikus vágyakozó pillantások stb. stb…
Nos, a végtelenségig lehetne sorolni a megkapóbbnál megkapóbb pillanatokat, de a lényeg az, hogy mindegyik tökéletességet és problémamentességet sugárzó boldogság áradat.
És persze, hogy elkezdünk vágyni rá! Hiszen az élet az nem ilyen! Egyáltalán nem egy habostorta cseresznyével a tetején!
A probléma az, hogy az elme, a média reklámok értelmezését sok esetben úgy fordítja (de bizonyos szempontból a reklámok direkt így sulykolják), hogy ha mindez meglesz a te életedben, akkor nézd! Te is ilyen boldog leszel, mint ők!
Hogy jó vagy rossz hír, azt mindenki döntse el maga, de akármit is fog venni amit reklámoznak, nem lesz tőle tartósan boldogabb a családi élete és a párkapcsolata sem lesz attól probléma mentes. Ugyanis az élet, a valóság, az teli van problémákkal, kudarcokkal, csalódásokkal, meg nem értettségekkel és temérdek mennyiségű feladattal, amik leterhelnek minket.
Van olyan, aki ugyan nem a médiából, hanem a családi rendszerének a programjából tanulta azt, hogy az ideális párkapcsolat, a nagy „Ő”, az az a személy akivel mindig harmónia szeretet és egyetértés van.
Biztos létezik ilyen is, de az esetek nagy többségében a párok/ felek között igenis vannak véleménykülönbségek vagy konfliktusok, amik már nem állnak közel az áhított harmóniához. Aki elhiteti magával, hogy minden tökéletes és illúziókba menekül, a tökéletesség illúziójába, az nem csak hogy becsapja magát, de elveszi a lehetőségét annak, hogy valóban jobb legyen számára, mert nem ismeri fel és el a helyzetet vagy problémát. Minden esetben csak akkor lehet változtatni, ha megtörténik a felismerés a változtatás szükségességére. Ez az első lépés!
A mi generációnk már nem csak sok tudástól esett el, hanem sok információtól is. (A tudás az, amikor a rendelkezésemre álló információt megfelelően tudom használni, beépíteni az életembe) Többek között attól a tudástól és információtól, hogy egy párkapcsolatot/ házasságot hogyan tud az ember működtetni, ami egyáltalán nem könnyű dolog! Meg kell tanulni egy másik emberrel „csapat játékosnak” lenni. A párkapcsolat a hiedelemmel ellentétben nem működik magától! Hanem működtetni kell, méghozzá nekünk! Sok munkát, fáradságot, energiát, olykor még verejtéket is kíván az embertől.
Ami elég gyakori hibás elképzelés/ illúzió az az, hogy ha a párom majd ilyen és ilyen ” tökéletes herceg”/ „tökéletes hercegnő” lesz, akkor majd boldog leszek mellette, mert „Ő” boldoggá tesz engem.
Ahhoz, hogy a párom tökéletessé váljon a számomra, először nekem kell tökéletessé válnom az ő számára. A párkapcsolataink felelőssége éppúgy a mienk is, mint ahogyan a párunké. Bár elsőre furcsán hangozhat, de az főleg a mi felelősségünk, hogy egy kapcsolatban hogyan érezzük magunkat! Aki a párját hibáztatja, az felelősséget hárít!
A mi életünk a mi felelősségünk! Hogy kivel vagyunk együtt az szintén a mi felelősségünk! Mi döntöttünk valaki mellett, azt is mi döntöttük el, nem a szomszéd! Tehát ha nem tetszik akivel együtt vagyunk az egyetlen akit felelősségre vonhatunk miatta az mi magunk vagyunk!
A családállítás rávilágít arra, hogy az emberek, párok, ahogyan összevonzódnak, az nem a véletlen műve, hanem a mögöttük levő „transzgenerációs mező” (röviden: traumák) összepasszolása. Ha például valaki azt a programot hozza az őseitől, hogy ő bántalmazott áldozat, akkor nem egy ugyanilyen programú emberrel fogja összehozni a sors (vagyis a mögötte levő transzgenerációs mező), hanem egy olyannal, akinek a programja a bántalmazás, így kiegészítve, segítve a bántalmazott programját, hogy passzoljanak és mindenki beteljesíthesse a feladatot amit hoz.
Ezek a programok a családállítással felül illetve át írhatóak, de mind a két félnek dolgoznia kell ÖNmagán ahhoz, hogy egymás megértéséhez közelebb kerüljenek, hiszen csak és kizárólag a megértésből születhet harmónia.
Ott ahol az egyik fél már nem akar tenni az adott kapcsolatért, ott nagy valószínűséggel a végéhez közeledik a kapcsolat. A jó hír az, hogy ha egy kapcsolatot mind a két fél valóban meg akar javítani, akkor azt nagy valószínűséggel még ha segítséggel is, de meg fogják tudják javítani. Az, hogy ez mennyire lesz nehéz, az azon múlik, hogy mikor hajlandóak külső segítséget kérni. Ha sokáig várnak és sok a sérelem és a bizalomvesztés, akkor a helyrehozatal is munkásabb, nehezebb lesz, mintha időben, már az elidegenülés kezdetén kértek volna segítséget.